Mtk versenytenisz

 

István László

 

"Szenvedés nélkül nincs eredmény!"

Budapesten születtem 1969. október 17-én. 1988-ban érettségiztem a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. 1995-ben végeztem a Magyar Testnevelési Egyetemen. Testnevelő tanári és tenisz szakedzői diplomát szereztem. 1999–ben elvégeztem a USPTR teniszedzői tanfolyamát. 2000–ben diplomáztam a Magyar Testnevelési Egyetem kosárlabda szakedzői szakán. 

Gyermekkorom óta sportolok: kezdetben cselgáncsoztam, majd hosszú ideig kosárlabdáztam, amit az NB2-ben fejeztem be. Teniszezni 15 éves koromban kezdtem el, ezért versenyezni már nem tudtam, csak lelkesen képeztem magam, hogy a tanultakat edzőként tudjam hasznosítani. 

1995–től dolgozom teniszedzőként. Első klubom a Városmajori Tenisz Akadémia volt. Itt gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkoztam. 1998 és 2003 között vezettem a teniszklubot és ezen belül a tenisztanfolyamot is. 2005-től Temesvári Andreával dolgoztam, akivel egy sikeres teniszakadémiát építettünk fel. 2010 májusában kapcsolódtunk a Park Teniszklubhoz, ezen belül az MTK teniszszakosztályhoz. A szakosztályban először a legkisebbekkel foglalkoztam, és a play and stay játékosokat képeztem. Jelenleg a 10–12 éves korosztály tartozik hozzám. Büszke vagyok rá, hogy sok gyereket elindítottam a teniszversenyzés rögös, de annál izgalmasabb útján. 

1997–ben ismerkedtem meg a kerekesszékes tenisz sportággal. 1997 és 2008 között szövetségi kapitányként és edzőként vezettem a férfi válogatott munkáját: szinte minden évben részt vettünk a csapat világkupákon, vezetésem alatt legjobb eredményünk a 10. helyezés volt 2006-ban, Brazíliában. Három paralimpián voltam jelen, mint a magyar kerekesszékes teniszválogatott szövetségi kapitánya / 2000. Sydney, 2004. Athén, 2008. Peking/.  A legjobb eredmény: Farkas László magyar kerekesszékes teniszjátékos, többszörös magyar bajnok a 2004–es paralimpián a legjobb 16 közé került, illetve 17. helyre a világranglistán.