Mtk versenytenisz

 

Simai Péter


“A sportban csak az elvégzett munka lehet alapja bármiféle ítéletnek!"

 

1981. február 14-én születtem Mezőtúron.

Kezdetben több sportágat kipróbáltam és indultam versenyeken is, így például: karate, judo, duatlon, triatlon, strandröplabda, kosárlabda. Természetesen részt vettem minden iskolai sportrendezvényen, de végül az atlétika mellett döntöttem, ahol mint általában mindenki, összetett versenyzéssel kezdtem.

Végül a fő csapásirány a gátfutás, a hármasugrás és egy rövid ideig a rúdugrás lett. Gátfutásban és hármasugrásban is mindig a legjobb 8 között végeztem az Országos Bajnokságokon. Rúdugrásban 1994-ben a Serdülő B korosztályban a 2. helyet szereztem meg az Országos Bajnokságon, amit sajnos a későbbiekben technikai okok miatt nem tudtam folytatni.

Egyetemi tanulmányaimat a Testnevelési Egyetemen folytattam. Ezen évek alatt volt szerencsém még több sportágat kipróbálni, úgy mint például a birkózást.

A sok sportágnak köszönhetően rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem és ezeket tudom és igyekszem is kamatoztatni a munkám során. Az erőnléti edzések alatt nem csak a testi fejlődést tartom szem előtt, hanem mint pedagógus, a szellemi képzést is.

Rohanó világunkban a normál, hagyományos értékrendet szem előtt tartva nevelem a játékosokat sportszerű viselkedésre a pályán és a pályán kívül egyaránt. Sokszor hangoztatom tanítványaimnak, hogy "ha az akadályokat látod, levetted a szemedet a célról!”. Hiszem, hogy az a minimum, hogy a maximumra törekszem!

2003 óta vagyok a Park Tenisz, MTK Teniszszakosztályának az erőnléti edzője és 2017 júliusától a szakmai igazgatója. Versenyzőim között vannak Magyar Bajnokok, nemzetközi szinten ETA, ITF, WTA, ATP versenyzők, FED és DAVIS Kupa válogatottak és Grand Slam versenyzők.

 

Néhány atlétikai eredményem:

o    2000. Felnőtt Ügyességi Csapatbajnokság 2. hely távolugrás

o    2. hely hármasugrás

o    2002. Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokság 3. hely távolugrás

o    2002. Országos Utánpótlás és Vidék Bajnokság 6. hely távolugrás

o    2. hely 4X100 m

o    2002. Felnőtt Országos Bajnokság 11. hely távolugrás

o    2003. Utánpótlás Országos Bajnokság 6. hely távolugrás

o    2. hely 4X100 m. 

 

Elnyert díjak és címek:

o  Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar, Jó tanuló- jó sportoló;

o  Semmelweis Egyetem, Jó tanuló- jó sportoló;

o  Budapest Főváros Közgyűlése, Ifjúsági és Sport Bizottsága, valamint Oktatási Bizottsága, Élen a tanulásban, élen a sportban. 

 

Diplomáim:

-    Testnevelő tanári

-    Atlétika szakedző

 

Tanfolyamok:

-  TRX edző

-  SMR henger

-  Kinezio tape

-  Exos phase 1

 

Tanítványaim:

Jani Réka, Gálfi Dalma, Furák Csenge, Stollár Fanny, Bondár Anna, Argyelán Csilla, Bulgakova Vaszilisza, Bukta Ágnes, Szabanin Natália, Tóth Amarissa

Borsos Gábor, Szintai Dávid, Piros Zsombor, Marozsán Fábián, Khin Dániel, Kovács Márk, Kinál Kristóf, Balla Péter, Krocskó Krisztián

 

Junior versenyzőim kiemelkedő eredményei:

Gálfi Dalma - Junior Grand Slam Bajnok, US Open, Junior Grand Slam Páros Bajnok, Wimbledon

Piros Zsombor - Junior Grand Slam Bajnok, AUS Open, Junior Grand Slam Páros Bajnok, Roland Garros, Junior Európa Bajnok

Bondár Anna - Junior Európa Bajnok