Mtk versenytenisz

 

Szintai Dávid


Szolnokon születtem, 1997. 06. 09-én. 


Nyolc évesen láttam először a világ legjobb teniszezőit egy umagi versenyen és akkor döntöttem el, hogy én is teniszező szeretnék lenni. Édesapám vitt le Szolnokon a tisza- ligeti teniszpályára, ahol Rigó Sándor teniszedző kezdett el velem foglalkozni és neki köszönhetem, hogy megszerettem ezt a sportágat. Kilenc éves koromtól indultam hazai versenyeken, 12 évesen pedig elkezdtem a nemzetközi versenyzést. 2009 óta minden évben tagja voltam a Magyar korosztályos válogatottnak. Ezalatt az idő alatt kétszer sikerült a csapattal bejutni az Európa bajnoki nagydöntőbe. 

2010-ben családommal felköltöztem Budapestre és Kisantal Péter vette át edzéseim irányítását. Tizenöt évesen igazoltam jelenlegi egyesületemhez az MTK-ba, ahol Nagy Zoltán teniszedző és Simai Péter erőnléti edző irányításával készültem a versenyekre. 

Nemzetközi versenyeken 25 döntőt játszottam. 2013-ban részt vettem Olaszországban az Európai Masters döntőben, ahová az év legjobb nyolc versenyzője kap meghívást. 2019-ben meghívást kaptam a Davis Kupa csapatba és a németek ellen pályára is léptem Philipp Kohlschreiber ellen.

 


LEGJOBB EREDMÉNYEIM

  • 14 évesen a legjobb Európai ranglista helyezésem 12. hely

  • 16 évesen az Európai Masters ranglista 7. hely

  • 24-szeres Magyar bajnok

  • 14 Nemzetközi tornagyőzelem

  • Felnőtt csapatban 4-szeres Magyar bajnok (szuperliga) az MTK csapatának színeiben

  • Salo (Olaszország) csapat Európa bajnoki kvalifikació torna legjobb játékosának választottak 2009-ben

  • 2012. az év utánpótlás teniszezőjének választottak Babos Timivel együtt

  • 2013. Európai Masters döntő 5. hely

  • 2014. februárjában fedett pályás felnőtt Budapest bajnok lettem

  • 2014. Novemberében 3 felnőtt tornát nyertem

  • 2014. év végén felnőtt Magyar ranglistán 6.helyen végeztem

  • 2019. Magyar Davis Kupa csapat tagja voltam és a németek ellen pályára is léptem