Mtk versenytenisz

 

Gyermektanfolyamok

Egész évben indítunk kiscsoportos tanfolyamokat neves Roland-Garros bajnokunk, Temesvári Andrea vezetésével és közreműködésével.

Szeretettel várjuk a 4-15 éves korosztály jelentkezését kezdő- és haladó tenisztanfolyamainkra.

A 3-6 éves gyermekeket életkoruk és tudásszintjük alapján különböző csoportokba osztjuk be, ahol a Play&Stay rendszerre építve, az ismereteiknek megfelelő gyakorlatokat végeznek. Míg a legkisebbek többnyire játékos feladatokat kapnak, addig a haladók és az idősebbek már komoly, néha versenyszintű gyakorlatokat végeznek. Nálunk elsődleges szempont, hogy a gyerekek minél többet üssenek labdába.

A fiatalokkal az ország legjobb utánpótlás nevelő edzői foglalkoznak.
Az edzéseket előzetes egyeztetés után, hétköznap 14-18 óra között tartjuk. Az oktatás kiscsoportokban történik, ezzel lehetővé téve a személyes kapcsolat kialakítását, az intenzív foglalkozást.

Minden nyáron az iskola végétől, augusztus közepéig, intenzív tenisztábort indítunk. Ide várjuk azokat az iskoláskorú gyerekeket, akik közelebbről szeretnének megismerkedni ezzel a sportággal. Napi kétszer másfél óra teniszfoglalkozást, egy óra játékos angol nyelvi oktatást, egy óra úszást és kézműves foglalkozást kínálunk.
 
Jelentkezni, személyesen a Park Teniszklub recepcióján és a 279-0930-as telefonszámán, vagy a Temesvári teniszakadémia +36/70-562-6022 mobilszámán lehet.