Három nagyszerű eredmény is született az U12-es Országos Bajnokságon, az egyik Visontai Márké, a másik Gubi Trisztáné, a harmadik pedig Berényi Eszteré.
Eszter párosban Semperger Ivettel párosban döntőt játszahtott, melyet végül elvesztettek a Danko/Molnár párossal szemben, a fiúknál azonban egyéniben is a végsőkig izgulhattunk klubunk játékosaiért.
Gubi Trisztán megvillantotta tudását a fedettpályás seregszemlén, kiemelés nélkül jutott el ugyanis az OB döntőjébe és ezzel meghívást is kapott a korosztályos válogatott bő EB-keretébe.
Trisztán Eisenkolb Máté 62 62-es legyőzésével kezdett, majd a 7. kiemelt Grossman Maximot 63 63-ra győzte le, a nyolc között pedig Visontai Márk következett, aki a 4. kiemelt Győri Lóránt ellen nyert a 16 között. Játékosaink közül Trisztán nyert 62 61-re, majd az elődöntőben az 1. kiemelt, ranglistavezető Mészáros Patrikot szetthátrányból felállva verte 26 64 62-re.
A döntőben Sávay Zalán 75 61-re legyőzte őt, de párosban is az aranyéremért küzdhetett Csányi Benedekkel, végül azonban itt is az ezüstérem lett a miénk.
