Mtk versenytenisz

 

Zsomi első elődöntője

2017. máj. 31.

Ezen kívül még négy érmes helyezésünk volt a múlt héten, Kincses Kolos vezeti a Kinder+Sport versenysorozatot.

Újabb sikeres hétvégén vagyunk túl, hiszen játékosaink ezúttal is több érmes helyezéssel lettek gazdagabbak.

A hazai versenyek közül a Kinder+Sport versenysorozat zalaegerszegi állomásán F10-ben Kincses Kolos három meccsen mindössze négy gémet hullajtott és megszerezte az aranyérmet, ezzel pedig átvette a vezetést a pontversenyben, melynek győztese Rómába utazhat majd az európai döntőre.

A budapesti Hungaro Casing Kupán Belkovics Achilles páros bronzérmet szerzett F16-ban, F14-ben pedig Vlaszák Peti tette meg ugyanezt egyéniben.

A pécsi nemzetközi U14-es versenyen Szabanin Natália egyéni bronzérmének örülhettünk, valamint Piros Zsombor profi karrierjének első elődöntőjének, melyet a balatonalmádi 15.000-es versenyen ért el.