Mtk versenytenisz

 

Versenyek

A Parktenisz-klubban, azzal szimbiózisban él az MTK-tenisz szakosztálya, mely a klubban zajló versenyélet bázisa. A szakosztály az ország egyik legnagyobb és legeredményesebb szakosztálya, hat főállású edzőve, mintegy 60 versenyzővel. A nagy célokat kitűző, naponta sokat edző versenyzők mellett lehetőséget bitztosítunk a teniszezni és versenyezni szerető, de életcéljuknak nem a teniszt választó játékosok számá1ra is, ők heti 2-3 alkalommal is edzhetnek igény szerint.

Az alábbiakban röviden ismeretjük azokat az eredményeket, amikre a legbüszkébbek vagyunk. A huszadik századi eredmények felsorolására itt nincs módunk, annyi biztos, hogy a nyolcvanas években az MTK férficsapata többször nyert Szuperligát a legendás Szőke Péter vezetésével. A kilencvenes években Kisgyörgy Lajos szakosztályvezető ezüstéremig vitte a fia által vezetett férficsapatot a Szuperligában.

Az MTK szakosztály vezetését 2001-ben a Tenyeres Kft egyik tulajdonosa, Homonnay Géza vette át, aki egyben a Tordas SE szakosztályvezetője is. Utóbbi szakosztály férficsapata 2002-ben bronzérmes lett a csapatbajnokságban, és 2003-ra ide igazolt Kisgyörgy Gergely és Kiss Sebő, a magyar Davis Kupa válogatott két tagja. Ennek eredményeképpen 2003-ban a férficsapat bajnoki címet szerzett a csapatbajnokságban!

A 2003. évi bajnokcsapat: Fiser Relja (Szerbia), Kisgyörgy Gergely, Kiss Zalán, Kiss Sebő, Tatár Zsolt, Homonnay Géza, Gulyás István (cs.k.), Nagy Zoltán

Ugyanakkor az MTK női együttese hosszú évek után először ismét feljutott a csapatbajnokság legfelsőbb osztályába, a Szuperligába. 2003-ra ide igazolt Nagy Kyra, a világranglista 220, a magyar női ranglista 7. helyezettje. Az MTK általa vezetett női csapata, amely 2002-ben jutott fel az I/B osztályból a Szuperligába (története során először), 5. helyen végzett a Szuperligában, Nagy Kyra, Bojovic Branka, Halász Klaudia, Göböl Edina, Somogyi Linda, Horváth Edina, Szabó Zsófia összeállításban. Az egyéni magyar bajnokságon Kiss Sebő ezüstérmet szerzett. Párosban Pákai Norbert (Jancsó Miklóssal az oldalán) magyar bajnoki címet szerzett.

2004-ben a Tordas SE férfi csapata megvédte magyar bajnoki címét, a döntőben rendkívül kiélezett csatában, az utolsó páros mérkőzés szoros döntő szettjében győzte le a Hód TC csapatát (Kisgyörgy, Mazarakis – Bardóczky, Nagy Viktor 7:5 1:6 6:4)  5 : 4 arányban. A bajnokcsapat tagjai: Vasilis Mazarakis (Görögo.), Kiss Sebő, Kisgyörgy Gergely, Tatár Zsolt, Fonó László, Pákai Norbert, Kiss Zalán, Kiss Sándor (játszó csk.), Máté Zoltán. Nagy Kyra, páros-világranglista helyezésének köszönhetően, részt vehetett az athéni olimpián. Az általa vezetett női csapat szép eredményt ért el a Szuperligában, mert először a négy közé verekedte magát, majd 5:4-re legyőzte az esélyesebb ZTE-t és így döntőt játszhatott a mezőnyből kiemelkedő, Mandula Petrával, Czink Melindával, Kuti-Kis Ritával és Földényi Annamáriával felálló Bp. Spartacusszal, melytől papírforma-vereséget szenvedett és így végül ezüstérmes lett. A csapat összeállítása: Nagy Kyra, Katarina Misic, Adankó Miljána, Horváth Edina, Ács Júlia, Somogyi Linda, Somorjai Luca és Somorjai Orsolya.

A 2005-ös év nagy sikere az MTK női csapatának nevéhez fűződik: a csapat a papírformát felborítva megnyerte a Szuperligát az esélyes Bp. Spartacus ellen. A döntőben az egyes pályán Nagy Kyra legyőzte Czink Melindát, a kettesen Ivana Abramovic Mandula Petrát, a hármason Adankó Miljána Arn Grétát és a hatos pályán Fodor Zsuzsa Habler Henriettát. A Spartacus részéről Pócza Barbara Horváth Edinát verte a négyesen, Földényi Anna pedig Pljusznyin Ritát az ötösön. Így a párosok előtt 4:2 volt az állás javunkra, a sorsdöntő ötödik győzelmet pedig meglepetésre a Somogyi Linda, Csordás Bea párosunk aratta Mandula Petra és Siklósi Bea ellen, de a történelmi hűséghez tartozik, hogy mindkét másik párosunk is nyerésre állt.

A férfi csapat, immár MTK néven, ezúttal meg kellett elégedjen az ezüstéremmel a rendkívül megerősített Hód TC ellen, melyben játszott az azóta több Grand Slam tornán részt vett Borisz Pashanski, Bardóczky Kornél, Balázs György, Jancsó Miklós és az erre a versenyre reaktivált Sávolt Attila is. A mi csapatunkban 2 változás történt 2004-hez képest: Vasilis Mazarakis helyett Jan-Fröde Andersen norvég vendégjátékos játszott (döntő szett 6:4-re kapott ki Pashanskitól), Fonó László helyén pedig Szathmári Tibor.

2006-ban több jó játékost elcsábítottak a klubtól, így mindkét csapatunk bronzérmes lett, ám 2007-ben a női csapat hengerelt: Nagy Kyra, Ivana Abramovic, Gubacsi Zsófi, Argyelán Csilla, Fodor Zsuzsi, Somogyi Linda összeállításban sima győzelmet aratott a döntőben a Bp. Spartacus ellen.

2008-2009-2010 „csak” dobogós helyezéseket hozott, ám 2011-ben áttörés történt: mind a női, mind a férfi Szuperligát az MTK csapata nyerte! A lányoknál Babos Tímea, Jani Réka, Lukács Vanda, Argyelán Csilla, Nagy Kyra, Müller Réka, Somogyi Linda, Szerencsés Eszter és a párosban minden meccsét megnyerő, reaktivált Temesvári Andrea vívta ki a végső győzelmet az Ábris SE ellen. A fiúknál óriási izgalmak közepette, két meccslabdáról fordítva sikerült megnyerni a 4:4-es állás után döntő páros mérkőzés meccsdöntő tie-breakjét 12: 10-re. A szintén az Ábris SE elleni döntőn győztes csapat: Balázs Attila, Stefan Koubek (osztrák), Balázs György, Pákai Norbert, Szathmári Tibor, Kovács Márk és a párosban Tóth Bence.

Játékosaink természetesen emellett számtalan kiváló eredményt értek el egyéni versenyeken is. Az MTK az ország egyik, ha nem a legnagyobb utánpótlás-nevelő szakosztálya, így az utánpótlásversenyeken is számos egyéni és csapatdiadal fűződik játékosaink nevéhez, 2011-ben például a magyar ifjúsági (18 év alatti)  korosztályban mind egyéniben, mind párosban, mind csapatban, mind a fiúknál, mind a lányoknál első helyen végeztünk.